Lipik

Lipik szlavóniai gyógyfürdőváros, amelynek arculata és identitása a termominerális víz, a történelmi park és a lipicaiak tenyésztése körül alakult ki. A forrásvíz hőmérséklete eléri a 62 °C-ot, használatának írásos nyomai pedig a 16. századig nyúlnak vissza. A 19. század végén a fürdő körül kialakították a Kursalont, a Wandelbahnt, villákat, fasorokat és reprezentatív parkot, így Lipik központja inkább közép-európai fürdőhelyre, mint tipikus kis szlavóniai városra emlékeztet. A gyógyfürdő parkja mintegy 12 hektáron terül el, és 1965 óta kertépítészeti műemlék. Lipik másik nagy történetét az Állami Ménes őrzi: Izidor Janković gróf 1843-ban alapította, 1938-ban állami státuszt kapott, az 1991-ben elhurcolt túlélő lipicaiak pedig 2007. október 13-án tértek vissza. A látogatók ma megismerhetik a lovakat, rekreációs lovaglást vagy fiákeres kirándulást szervezhetnek. A fürdőtől rövid séta vezet az Antunovo vrelo forráshoz és a Jelkin brijeghez, a Raminac-tó, a Pjeskara és a Točak erdei kirándulóhely pedig a város nyugodtabb, zöld peremét tárja fel.

Lipik nem egyetlen erőd vagy tér körül alakult ki, hanem a gyógyvíz és a fürdőpark körül. A Janković család 1760 és 1861 között igazgatta a lipiki birtokot, és ösztönözte a fasorok, pavilonok, valamint a vendégek társasági életét szolgáló terek kialakítását. A 19. század végén a fürdőkomplexum jellegzetes közép-európai építészetet kapott, a vasút pedig megkönnyítette a látogatók érkezését és a palackozott ásványvíz exportját. A park a fürdő mellett fekvő historizáló, neobarokk északi részre, valamint késő romantikus déli részre tagolódik. A lipicaiak, a termálvíz és a háborúban megrongálódott, majd helyreállított fürdőörökség együtt alkotják a mai Lipik identitását.